2014. április 26., szombat

essence glitter jewels 11 party crasher

Tudom-tudom,hogy egy kicsit már régen jelentkeztem, de nagyon elfoglalt voltam az elmúlt időben, persze azért sikerült befotóznom egy pár dolgot, amiket hamarosan meg is mutatok nektek bejegyzések formájában. Kezdeném is egy új essence lakkal, ami nagyon szép lila színű, és a party crasher nevet viseli. 

Mivel úgy gondoltam,hogy ez alá a csillogós alá nem ártana egy alaplakk, ezért először egy rétegben felvittem a Rimmel Salon Pro Purple Rain árnyalatát, és arra ment két réteg az essence lakkból. 


A lakkal kapcsolatban egyébként vegyesek az érzéseim. Ugyanis hiába nagyon szép a színe, tartósságát tekintve nem vagyok elragadtatva, ugyanis elég hamar elkezdett lekopni.Igaz, most nem használtam rá fedőréteget, de legközelebb kipróbálom azzal is, úgy biztosan jobban fog teljesíteni.És persze az is hozzá tartozik,hogy nem kíméltem, ugyanis sokat mosogattam vele például, valamint hajmosásokat is ki kellett bírnia. A másik problémám pedig az volt,hogy amikor kentem fel, így összesűrűsödött a lakk egy helyre, ez talán látható is még egy kicsit a képeken. Megvásárolható a Rossmann-okban és a Müllerben kb. 600 Ft-ért. 

Próbáltátok már ezt az árnyalatot, vagy valamelyik másik testvérét? Bejönnek Nektek az új essence lakkok? :)

3 megjegyzés:

  1. Nekem már a színéért is megérné, annyira csodálatos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is így gondolom,hogy már csak a színe miatt is megérte! :)

      Törlés
  2. Örülök,hogy neked is tetszik! :)

    VálaszTörlés