2014. december 7., vasárnap

Elfogytak 08

Tudom, hogy már elég régen jelentkeztem, elfogyott termékes bejegyzést pedig majdnem 4 hónapja hoztam, így nagyon itt volt már az ideje, hogy kidobhassam a kiürült flakonjaimat. Meg persze befotóztam őket, és az óta már el is kezdtem gyűjteni egy újabb adagot, szóval ezektől ideje már megszabadulnom. Nézzük is, hogy mik fogytak el az elmúlt hónapokban:



Testápolás
Alverde Stadtgeflüster tusfürdő és testápoló: Ennek a kollekciónak igazi citromos süti illata volt, amit imádtam. A vanília kivonat, a bio sheavaj és a napraforgóolaj kombinációja ápolja és védi a bőrt. A növényi glicerin hidratál, kellemes bársonyos bőrérzetet biztosít. A bergamott és narancsolaj csábító illata életre kelti az érzékeket. Mivel limitált kiadás volt, már nem lehet megvásárolni.
Dusch das lovely heart tusfürdő fiataloknak: Merülj el a virágok színes tengerében! A jázminkivonatot tartalmazó tusfürdő különleges illattal vesz körül, amelytől felszabadultnak és vidámnak érzed magad. – Még a Müllerben szereztem be egyszer ezt a tusfürdőt, aminek igazán édeskés illata volt, amibe én sajnos hamar beleuntam, így szüneteltettem is egy kicsit a használatát, nem vásárolnám újra.
Pussy Deluxe Showcat: Még az egyik pixibag-ben lapult ez a tusfürdő, amely gyengéd tisztítást és ápolást ígért. Kellemes parfümös illata volt, nagyon szerettem.
Nivea creme care tusfürdő: Szintén pixibag-es termék, amely hozta a jól megszokott Nivea minőséget.
Avon skin so soft endless touch-frissítő gélkrém : Hidratáld bőröd és töltsd fel érzékeid energiával a frissítő citrusos illattal. Folyamatosan felszívódó formulája argánolajjal biztosítja a luxus hidratálást, a bőrt puhává és ragyogóvá varázsolja. Főleg nyáron szerettem ezt a testápolót használni, hiszen a bőrt remekül hűsítette és nagyon gyorsan beszívódott. Nem hagyott maga után ragacsos érzetet, ez nálam külön plusz pont :D


Hajápolás
Balea sampon vanília illattal minden hajtípusra: Mindennapos használatra alkalmas. Nem tartalmaz szilikont. Bársonyosan puha, selymesen csillogó és mennyei vanília illatú haj. Az értékes vanília kivonat vitalizálja a hajat és a fejbőrt. Antisztatikus hatással. A B3-vitamin és B5 provitamin puhává varázsolja a hajat anélkül, hogy károsítaná azt. – Talán az egyik legjobb Balea sampon, amit eddig kipróbáltam. Isteni vanília puding illata volt ( bár ebbe is könnyen bele lehetett unni egy idő után ), de szép puhává és csillogóvá tette a hajamat, meg voltam vele elégedve.
Schwarzkopf Gliss Kur Million gloss sampon és balzsam: fakó, fénytelen hajra-fény és mély regenerálás. Koncentrált Gloss-Elixir & folyékony keratin komplex-szel biztosít hosszan tartó ragyogást & millió fényvisszaverődést köszönhetően az innovatív fényrétegződés technológiának. – Szerettem is és nem is. Alapvetően tényleg szép fényessé varázsolta a hajat, viszont néha úgy éreztem, hogy el is nehezítette azt, és könnyebben is zsírosodott. A termékek csomagolása viszont nagyon szépre sikerült.
Dove damage solutions balzsam- Active Sealing Serumot tartalmaz és a sejtekig hatol. Segít simítani a hajszálak felszínét, és helyreállítani a szétvált hajvégek akár 80%-át már a 3. használat után. – Sajnos csak pillanatnyi megoldást jelentett. Használata után tényleg szép sima volt a hajam, viszont ha kihagytam a használatát, ismét visszatért a régi helyzet.
Dove intensiv repair express hajpakolás: Kifejezetten a sérült haj helyreállítására lett kifejlesztve. – Ha jól emlékszem, ez is egy pixibag-ben lapult termék. A megszokott Dove minőség, kellemes illat, használata után pedig szép, puha haj a végeredmény.


Egyéb
Parodontax szájvíz-segít megelőzni a fogínyvérzést. A Listerin szájvíz után felüdülés volt a használata. Sokkal kíméletesebb és még egyszer biztos nem vennék Listerint.
Lacalut aktiv preventív fogkrém. - Érezhetően feszesebbé teszi az ínyt. – Fogínyvérzés ellen vettem ezt a fajta fogkrémet, és meg voltam vele elégedve. Viszont most változásképpen a ,,alpin´´ fajtát vettem meg, ami viszont nagyon érdekes, sós ízű, azt nem szeretem sajnos.
Nivea powder touch izzadásgátló deo spray- a puha és bársonyos bőr érzése-értékes kaolin összetevővel. – Ismét egy pixibag-es termék. Teljesen meg voltam vele elégedve, tette szépen a dolgát.
La Roche Posay micellás víz 50 ml-es kiszerelés: Ez pedig egy pixibox-ban érkezett termék volt. Ez volt az első micellás víz, amit kipróbáltam ( nálam kimaradt ez a micellás víz őrület… ), ez viszont nagyon meggyőzött. Szépen eltüntette a szennyeződéseket, valamint a sminket is, és nem csípte se a bőrömet, se a szememet.

Ennyi lett volna a mostani elfogyott termékekről szóló bejegyzésem. Használtátok már valamelyik terméket? Bevált nektek? Nálatok mi fogyott el mostanában? :)

2014. november 23., vasárnap

Ismerje meg az örök fiatalság szépségelixírjét, a méhpempőt!

A Dr. Organic bioaktív méhpempőt tartalmazó haj-és bőrápolási termékeinek segítségével bárki királynőnek érezheti magát, hiszen a méhkirálynő kiváltságos csemegéje a fiatalság természetes forrása. De vajon miért ilyen értékes ez a hatóanyag? Cikkünkből kiderül!
  
A méhpempő belsőleg alkalmazva fokozza a termékenységet, erősíti az idegrendszert illetve az immunrendszert, ezenkívül élettartam növelő, vérnyomás -, koleszterinszint- és anyagcsere szabályzóként is ismert. Megannyi szervezetünkre gyakorolt jótékony tulajdonságán kívül azonban kiváló bőrszépítő hatóanyagként sem utolsó. A Dr. Organic Bioaktív Méhpempő termékcsaládjának készítményei közül mindenki megtalálhatja kedvencét, legyen szó akár test-, haj-, arc-, láb- vagy kézápolásról. Mielőtt azonban a termékek között szemezgetnénk, ismerjük meg közelebbről ezt a nem mindennapi természetes szépítőszert!
A méhpempő a fiatal munkásméhek garatmirigy-váladéka. A fehéres, szúrós szagú anyag a megfelelő tárolási körülmények között hamar megbarnul és elveszíti bioaktív hatását. Bár a kutatók hamar felismerték az összetevő egyedülálló tulajdonságait, nehéz volt olyan eljárást kifejleszteni, amivel hosszú távon is megőrizhető az eredeti minőség. Érdekes információ, hogy a méhpempő kizárólag a méhkirálynő tápláléka, attól fogva, hogy kikel, csak ezzel táplálkozik. Bár életük első három napján a méhkaptár összes dolgozója ezt eszi, később az ínycsiklandó csemege csak a királynő kiváltsága marad. Valószínűleg ezért van az, hogy a méhkirálynő átlagos élettartama 5 év körül mozog, míg a vízben feloldott mézzel és virágporral táplálkozó herék és dolgozók maximum 6 hónapig életképesek. A kivételes táplálék-kiegészítő segítségével a méhkirálynő nemcsak túléli a méhkas többi tagját, hanem egy nap leforgása alatt saját súlyának megfelelő mennyiségű petét képes lerakni, ami valljuk be, nem kis teljesítmény!

Többnyire ezek a megfigyelések indították el a méhpempő iránti fokozott érdeklődést, ami napjainkra sem csillapodott, sőt! Manapság a méhek különleges kincse a gyógyászatban és szépségiparban is esszenciális szerepet tölt be, amelynek előnyös élettani tulajdonságaihoz nem férhet kétség.

A Dr. Organic bioaktív méhpempő készítményei a fiatalság természetes forrásai.  A roboráló hatású fehérjében bővelkedő hatóanyag gazdagon táplálja a bőrt. A termékek magas esszenciális aminosav tartalmuknak köszönhetően - ami a kötőszövet feszességéért felelős és a kollagén fő alapanyaga – remekül kisimítja a ráncokat, apró szarkalábakat. Nem véletlen tehát, hogy a Dr. Organic Méhpempő testápolója 2011-ben elnyerte a legjobb testápolónak járó díjat a Natural Health Magazine szavazatai alapján. A test- és arcápolás mellett érdemes hajunkat is méhpempővel kényeztetni, hiszen a sampon és hajkondicionáló erősíti a hajszálakat, ápolja a fejbőrt és fokozza a haj növekedését. A Dr. Organic palettája a fentieken kívül olyan speciális termékeket is tartalmaz, mint például a cellulit elleni krém, a lábápoló krém vagy éppen a bőrfolt-halványító készítmény. 

2014. október 19., vasárnap

Glamour napi zsákmány 2014

Mint ahogy azt mindenki jól tudja, múlt hétvégén ismét megrendezésre kerültek a Glamour napok. Amikor megvettem a Glamour magazint, és láttam benne a sok szuper kupont, idén sem volt kérdéses,hogy nem hagyom ki a bevásárlókörutat. Kiválogattam hát azokat a kuponokat, amelyekre esélyt láttam,hogy beválthatom, és péntek reggel el is indultam beszerezni a termékeket.
Az utam először a Rossmann-ba vezetett,ahol egyáltalán nem voltak sokan, talán ez annak is betudható,hogy oda most nem is igazán voltak kuponok. Viszont volt egy, amit mindenképpen be szerettem volna váltani, ezért is mentem be.
Vettem olyan termékeket is, amelyekre nem volt kedvezmény, de úgy éreztem,hogy szükségem van rájuk. Ilyen például a Dove kézkrém. Amikor megláttam,hogy le van akciózva 359 Ft-ra, nyomban a kosaramban landolt, hiszen ezek a kézkrémek 7-800 Ft körül szoktak lenni, én pedig régóta ki akartam már próbálni egyet, így most itt volt a lehetőség. Imádom a teákat, ősszel mindig beújítok pár újat, nem volt ez másképp most sem. A Rossmann-ból egy Milford Life teát hoztam haza, ami 599 Ft-ba kerül, és nagyon finom gyümölcsös ízesítésű. A harmadik termék, amire már kupon is volt, a Dove Oxygen samponja, aminek eredeti ára 1199 Ft, most viszont kuponnal 803 Ft volt. Az ehhez tartozó hajpakolás a pixibag-ben lapult, így együtt el tudom majd kezdeni tesztelni őket. 
Aztán következett a DM. Nah, ami ott volt... :D Alig lehetett lépni, annyian voltak, a pénztárnál lévő sor csak úgy kacskaringózott a boltban, de azért hősiesen végigálltam, ha már kiválogattam ezeket a szépségeket. A Schwarzkopf Gliss Kur termékekre 50% kedvezmény volt, így választottam egy sampont és egy balzsamot is, aminek darabja így 759 Ft helyett 380 Ft-ba került, vagy úgy is nézhetjük,hogy 2-t kaptunk egy áráért. Adidas termékekre szintén 50% kedvezmény volt, így választottam egy tusfürdőt és egy deo-t is, szintén mind a kettő 650 Ft helyett 325 Ft-ba került. Rimmel 50%-os kupont is beváltottam egy gyöngyörű körömlakkra, ami 799 Ft helyet volt 400 Ft. Ezenkívül megvettem még az essence akciós szempillaspirál csomagját is, valamint Ebelin arctisztító vattát is. 
A C&A-ban egy nagyon jó puha, meleg sálat vásároltam, aminek így a hideg idő beköszöntével nagy hasznát fogom venni, úgy gondolom. Ahogy megpillantottam, egyből elnyerte a tetszésemet, és amikor hozzáértem, és éreztem,hogy mennyire jó anyagja van, egyből tudtam,hogy ez kell nekem. A kupont felhasználva kb. 2000 Ft-ba került. 

Ennyi lett volna az én idei őszi glamour napos vásárolgatásom. Nagyon örülök minden terméknek, hiszen úgy gondolom,hogy semmi feleslegeset nem vettem. Az árakat tájékoztató jelleggel írtam ki,hogy ha valamit Ti is be szeretnétek még szerezni, tudjátok,hogy kb. mennyibe fog kerülni. Ahhoz képest szerintem nem szereztem be túl sok dolgot,hiszen láttam olyat is, aki a DM-ben például 3 bevásárlókocsit!!! rakott tele. :D 

Ti voltatok az elmúlt hétvégén Glamour-napozni? Miket sikerült beszerezni? :) Szeretnétek valamelyik termékről bővebben olvasni?

2014. október 11., szombat

2 éves szülinapi pixibox

Az e havi pixibox több szempontból is különleges volt. Először is ugye most van a pixibox 2. születésnapja, ezért egy szülinapi kiadással készültek nekünk. A többi érdekesség pedig ehhez köthető: egy kis változás történt az egész rendszeren belül, valamint a dobozok tartalma is változáson ment keresztül. Ismét csatlakoztak új márkák a pixibox rendszeréhez, mégpedig a NYX ( azt hiszem ennek sokan örültek ), a Naobay ( organikus kozmetikumokkal ), valamint a Panyizsuzsi ékszertervezőtől is kaptunk akciós kupont. Ami az összetételt illeti,most 3 féle dobozzal készültek nekünk. Voltak olyan termékek, amelyek minden dobozban előfordultak, de olyanok is, amelyek csak némelyikben, ami viszont biztos volt,hogy 2 teljes kiszerelésű, valamint 6 kisméretű termék fog lapulni a dobozkában. De nem is húznám tovább a szót, megmutatom,hogy mi rejtőzött az én októberi pixiboxomban: 


Levéve a doboz fedelét, sok kis apróság tárul elénk, amiben már első ránézésre is igazán minőségi termékeket tekinthetünk meg. 


Schwarzkopf Professional BC Oil Miracle Rose Oil hajolaj és BC Oil Miracle Rose haj és fejbőrápoló sampon ( 5 ml és 30 ml ) : Az új BC Oil Miracle Rose hajolaj, két aromából kombinálva magas színvonalú ápolást nyújt: segít kényeztetni a fejbőrt, mialatt ápolja, selymessé és fényessé teszi a hajat. A halvány rózsaszínű sampon értékes rózsaolajjal tisztítja és mélyen hidratálja a hajat, illetve a fejbőrt egyaránt. - Nagyon örülök ezeknek a termékeknek, már alig várom,hogy kipróbáljam őket. Isteni az illatuk, igazi rózsa illat, egyáltalán nem mű. Azt hiszem, velük jóban leszünk :D

NAOBAY Moisturizing Milk Cleanser - arctisztító tej és NAOBAY Oxygenating Cream Moisturizing oxigenizáló arcápoló krém ( 30 ml/ 30ml ): A gyengéd arctisztító tej alkalmas a különösen érzékeny és száraz arcbőr mindennapi tisztítására. Az oxigenizáló arckrém organikus tápanyagokban gazdag, táplálja a bőrt, javítja rugalmasságát és biztosítja a nedvességet egész napra. - Először amikor megpillantottam ezeket a kis tubusokat, azt hittem,hogy tusfürdő és testápoló, de aztán elolvastam, hogy ezek bizony arcápoló termékek. Hamarosan tesztelés alá veszem őket. 
Eucerin pH5 kézkrém ( 30 ml ) : Kezünk érzékeny bőre állandóan ki van téve a különböző káros környezeti hatásoknak, így könnyen szárazzá válhat. A pH5 kézkrém tökéletesen ápolja és óvja a kéz érzékeny bőrét. Hosszantartóan hidratál és könnyen beszívódik. Színezőanyag-mentes. - Kézkrémekből sosem elég, főleg így az őszi/téli időszakban. Bár mostanában sikerült beszereznem kettőt, valamint van is még itthon kibontott, azért kíváncsi leszek,hogy egy ,,híresebb márka ´´ kézkréme hogyan fog teljesíteni. 


Lanvin Me - női parfüm ( 1,5 ml ) : De legvégül, ki is vagyok Én? - ez az Eu de Parfum, amit ilyen türelemmel hozott létre Lanvin és Alber Elbaz nekem. Az érzéki, önálló, testi, kívánatos, vad és önző nő. Eltökélt és szerető egy leheletnyi ön központúsággal.... - Az ilyen kis parfümmintákat mindig különlegesebb alkalmakra tartogatom, így egyenlőre még nem igazán szaglásztam. 

ARTDECO szemhéjpúder ( teljes kiszerelésű termék ) Artdeco Glam Couture Eyeshadow - Extrém pigmentált, csillogó krémes szemhéjpúder. Kombinálja a folyékony, por, égetett szemhéjpúderek előnyös tulajdonságait. Természetes ásványi anyagok kombinációját tartalmazza. - Örülök,hogy egy ilyen natúrabb, barnás árnyalatot kaptam, tényleg szépen pigmentált, és nagyon különleges, ez a ,,hullámos´´ kialakítás.
NYX Round ajakrúzs ( teljes kiszerelésű termék ) - Ásványi tartalmú, bársonyosan puha klasszikus ajakrúzs. Ápoló összetevői táplálják az ajkakat, megakadályozzák a rúzs elkenődését. - Talán már tudjátok,hogy nem vagyok nagy rúzs használó, eddig csak a kezemen próbáltam ki, és azt kell mondjam, ez tényleg nagyon tartós. Még kézmosás után se volt szinte semmi baja a kis csíknak, amit a kézfejemre húztam. 

Ezeket a termékeket rejtette az én októberi pixiboxom. Megmondom őszintén,hogy vegyesek az érzéseim a dobozzal kapcsolatban. A két teljes kiszerelésű termék nálam a két sminktermék volt, aminek talán sokan örülnének, de én nem igazán használok rúzst ( talán majd ezután :D ), így jobban örültem volna, ha mondjuk az egyik krém/ sampon lesz a teljes kiszerelésű termék. Ismét lehetőségünk van több márka termékeit kipróbálni,amit valószínűleg nem biztos,hogy megvennék. A dobozhoz természetesen most is járt a piximagazin, ami sok hasznos információt rejt a termékekről, valamint a lapocska is megtalálható volt a dobozban, amin a termékek leírásait olvashatjuk ( ezek kerültek a bejegyzésbe is ). Valamint most kaptunk még egy 2000 Ft-os kupont is, ami panyizsuzsi ékszerekre váltható be, de csak 10.000 Ft értékű vásárlás felett. 

Kíváncsi vagyok,hogy Ti megvásároltátok a mostani pixiboxot, elégedettek vagytok -e vele, vagy,hogy melyik termékre lennétek kíváncsiak bővebben is? :)

2014. szeptember 7., vasárnap

Szeptemberi pixibag

Végre elérkezett a következő pixibag! Én már nagyon vártam,hogy ismét rendelhessünk ilyen kis meglepetés-csomagot, hiszen sokszor nagyon jó kis dolgokhoz lehet hozzájutni, olyanokhoz is, amit magamtól nem biztos,hogy megvennék kipróbálni, pedig megérné. Szeptemberben a pixibag érkezett meg, októberben pedig már várhatjuk is a következő pixibox-ot! :) De addig is nézzük meg,hogy mi lapult a mostani neszesszerben. 
Amit előre tudtunk a mostani pixibagről,hogy az alábbi márkák termékei fognak lapulni benne: Dove, Nivea, CaoNatur, Flormar, X-Epil, Colgate. Mint azt a képen is láthatjátok elég rendesen telepakolták a kis szütyőt: 6 teljes kiszerelésű termék és 2 minta is volt benne. 
 A tartalma
Ez a sok termék mind a pixibag-ben lapult, de nézzük is akkor őket bővebben:
Nivea honey&milk – Krémtusfürdő a bőr és az érzékek kényeztetésére
Engedje,hogy a tej proteinnel gazdagított ápoló krémtusfürdő lágy habjával ápolja és bársonyosan puhává varázsolja bőrét, miközben a méz illata kényezteti érzékeit.  Bőrbarát ph-értékű. Bőrkímélő hatása bőrgyógyászatilag igazolt - Kellemes illatú tusfürdő, így a hidegebb időszakban ez a mézes - tejes párosítás pedig különösen jól fog jönni 
CaoNatur frissítő lábápoló gél Panthenollal, Eukaliptusz olajjal és mentollal
Természetes hatóanyagaokat tartalmazó készítmény. Parabén-és színezékmentes. Mentol, kámfor és eukaliptusz tartalmának köszönhetően frissítő, hűsítő hatású és kellemes illatú. Panthenol tartalma növeli a bőr rugalmasságát. Alkalmazás: alaposan masszírozza be lábát a CaoNatur géllel. - Ez szintén pont jókor jött, hiszen nem rég fogyott el az Avonos lábápoló krémem, és bár most egy másikat használok az Essence-től, ezt is hamarosan ki fogom próbálni
Colgate Max White One Optic fogkrém
Klinikailag bizonyítottan hatásos optikai fehérítőket tartalmaz. A fogmosáskor aktiválódó összetevők kékes habot eredményeznek, mely ideiglenes hatást biztosít. Öblítés után fogai fehérebbnek látszanak már az első fogmosáskor. - Időnként beruházok egy-egy ilyen fehérítős fogkrémre is, és mivel ezt is sokat nézegettem már, örülök,hogy most végre kipróbálhatom
Dove oxygen moisture hajpakolás
A Dove most dobott a piacra több új hajápolási terméket is, köztük új samponokat, balzsamokat, hajpakolásokat... amik természetesen rögtön felkeltették az érdeklődésemet, hiszen szeretek kipróbálni minden új hajápolási terméket. Láttam is már őket a Müllerben, de mivel sejtettem,hogy ezek közül fog lapulni egy a pixibag-ben, így úgy voltam vele,hogy megvárom,hogy melyik lesz az. És milyen jól tettem, hiszen meg is kaptuk ezt a remek kis hajpakolást, ami oxigénnek van dúsítva, különösen a vékonyszálú haj számára értékes, és 95%-al dúsabb hajat ígér.
X-epil intimo intim törlőkendő
Nyugtató, ápoló és frissítő hatású intim törlőkendő. Aloe Vera és Kamilla kivonatot tartalmaz. 
Flormar Soft touch foundation  STo8 – Bronze Beige
Flormar Black Dot 239-es árnyalat
Flormar Trend parfüm minta 2ml
Flormar termékekből 3-at is kaptunk. Bevallom, én csak egyre számítottam, egy körömlakkra, hiszen azt is megírták az előzetesben,hogy a Flormar termék kicserélhető lesz, ha nem tetszik a színe. De amikor megláttam,hogy egy alapozó és egy parfüm minta is rejtőzik a csomagba, nagyon megörültem neki, ráadásul az alapozó színe tökéletesnek tűnik, bár még csak a kézfejemen próbáltam ki. A körömlakkról biztosan fogok hozni tesztet, de lehet,hogy az alapozóról is. :)

Összességében én most nagyon elégedett vagyok ezzel a kis csomaggal, hiszen csupa hasznos dolgot kaptunk. Nem is tudnék kiemelni egy terméket,hogy melyiknek örülök a legjobban, hiszen mind a tusfürdő, a hajpakolás, a fogkrém, körömlakk, alapozó ... egyszerűen szuper! :)

Nektek hogy tetszik a szeptemberi pixibag? Megrendeltétek? Próbáltátok már valamelyik terméket? :)

2014. szeptember 2., kedd

Dr. Organic – három földrész szépítő ereje a tubusokban

Fekete Afrikától Új-Zélandig, a Holt-tengertől a kenguruk földjéig keresik a Dr. Organic szakértői a leghatékonyabb természetes összetevőket a cég natúrkozmetikumai számára. A növényekkel szemben magasak az elvárások, hiszen hatékonyságuk mellett kellemes illatúaknak is kell lenniük, mivel a Dr. Organic termékekben semmilyen mesterséges illatanyag nem kaphat helyet. Tartsanak velünk egy képzeletbeli utazáson, ahol származási helyükön ismerhetik meg a legfontosabb natúrkozmetikai összetevőket!  
  
Afrika – Aloe vera és argánolaj
Ha natúrkozmetikai összetevőre gondolunk, akkor talán az Aloe vera jut elsőként az eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen a csodaszer jótékony tulajdonságait napjainkban szinte mindenki ismeri.  Bár ma már Ázsiában, Európában, Afrikában és Amerikában is termesztik, eredetileg Afrikából származik. A fűfafélék családjába tartozó gyógynövény számos alfajjal büszkélkedhet, azonban közülük csak öt gyakorol pozitív hatást testünkre. Ezek közül is az Aloe Barbadensis Miller a leghatékonyabb. A Dr. Organic márka Aloe vera termékeinek jótékony hatásai közé tartozik, hogy pillanatok alatt megnyugtatják, regenerálják az érzékeny bőrt fokozzák a sejtmegújulást, textúrát és rugalmasságot adnak a bőrnek. Kiválóak az érzékeny és száraz bőr kezelésére, hajon alkalmazva pedig táplálják és védik a fejbőrt.
A fekete kontinensen tovább utazva Észak-Afrikában egy újabb gyógyhatású összetevőre bukkanunk: a Marokkóban fellelhető argánolaj különleges szépészeti tulajdonságaira már a hollywoodi hírességek is felfigyeltek.  Az argánfa gyümölcsének magjából kipréselt olaj a világ legdrágább olaja, kinyerését a térségben élő berber törzs női tagjai kézzel végzik, így semmilyen kémiai adalékanyagot nem tartalmaz. A Dr. Organic argánolajos termékcsaládja vitaminok, antioxidánsok és esszenciális zsírsavak nagyszerű forrása. Az argánolaj azonban nemcsak a bőr varázsszere, jótékony hatással van a hajra és a körmökre is.



Arab-félsziget – Holt-tengeri ásványok
Kelet felé haladva egy másik értékes natúrkozmetikai hatóanyagra bukkanunk: az Izrael és Jordánia területén található Holt-tenger magas só koncentrációja miatt számos szépészeti termék kedvelt összetevője. Erénye a vízben található magas ásványi anyag-tartalom és a több mint 20 féle só különleges kombinációjában rejlik. Segítségével bőrünk rugalmas és hidratált lehet. A Dr. Organic Holt-tengeri ásványokat tartalmazó készítményeiben található ásványi anyagok hatékonyan veszik fel a versenyt az öregedés jeleivel szemben is.

Ausztrália – teafa
Képzeletbeli utazásunk a kenguruk földjén folytatódik. Az ausztrál őslakosok tradicionálisan bőrfertőzésekre, égési sérülések gyógyítására, horzsolásokra, harapásra és csípésre használták. A Dr. Organic márka is előszeretettel alkalmazza teafás készítményeiben fertőzésgátló, gombaölő, antibakteriális, antiszeptikus hatása miatt. Ereje a haj-és szájápolás területén valóban egyedülálló, antibakteriális hatása révén megvéd a fertőzésektől. Egyéb kozmetikumokban tisztít, felfrissít, gyógyítja és regenerálja a kötőszöveteket.


Új-Zéland – manuka méz
Az Új-Zélandon őshonos manuka fa virágaiból származó méz világhírű: az aktív méz, hidratáló hatása révén mélyen ápolja a száraz, repedezett bőrt, elősegíti a bőr természetes regenerálódását. A Dr. Organic manuka mézes készítményeinek használatával a bőr egészségesebb, fiatalabb és puhább lesz. Tápanyagokkal, aminosavakkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és az egészséges kötőszövethez nélkülözhetetlen cukrokkal látják el a bőrt.


2014. augusztus 17., vasárnap

Elfogytak 07

Tudom, hogy már elég régen jelentkeztem bejegyzéssel, de ez idő alatt is tevékenykedtem, befotóztam több terméket is, köztük körömlakkokat is, így róluk fogok hozni mindenképp teszteket, és természetesen el is használtam jó pár terméket, így itt az ideje egy újabb elfogyott termékes irománynak.
Hajápolás
Most a hajápolási termékek vannak túlsúlyban. Tudjátok én egyszerre többfélét is szoktam használni, és többnek is most sikerült a végére érnem. 

Avon naturals tojás és élesztő hajmaszk minden hajtípusra: Jajjh az illatát elég nehéz volt megszokni, tényleg olyan tojás illatú volt :D Pedig egyébként nagyon jó kis hajmaszk volt, szép fényessé, és puhává tette a hajamat. Újravásárolnám, főleg azért, mert az árához képest nagyon jó terméket kapunk.
Schwarzkopf Essensity Color&Repair sampon és balzsam: A legutóbbi pixiboxomban lapultak ezek az 50 ml-es kis termékek,amik kifejezetten a színkezelt haj ápolására lettek kifejlesztve. Ígérete szerint ápolást nyújt a sérült, porózus, színkezelt haj számára.Egyébként ez az 50 ml-es kiszerelés nekem 5-6 alkalomra elegendő volt, így azért tudtam egy kicsit tesztelgetni. Nos, az én hajam jelenleg nincs festve, de attól kipróbáltam, gondolván, nyáron amúgy is jól jön egy kis fényvédelem, valamint az ápolás is. A sampon átlátszó, elég nehezen habosodik fel, de ugye nem is ez a lényege. A hajamat tisztának és ápoltnak éreztem a mosás után. Aztán jött ugye a balzsamozás. A balzsamnak elég erős illata van, leginkább ilyen gyógynövényesnek mondanám. A hajamat nagyon szép fényessé tette, szóval elégedett vagyok mind két termékkel.
head&shoulders korpásodás elleni sampon. Segít csökkenteni a töredezés által okozott hajhullást. Időnként bevetek egy ilyen sampont is, főleg olyankor, mikor úgy érzem,hogy jobban hullik a hajam. Ez az egyik kedvencem a head&shoulders samponok közül.  
L´oréal Paris Elseve Fibralogy hajszálvastagító sampon: Biztosan mindenki jól ismeri már a reklámokból ezt a terméket, mely elvileg a használatok során fokozatosan vastagítja a hajszálakat. Ez pedig úgy történik,hogy a FILLOXANE bejut a hajszálakba és szétterjed, hogy belülről vastagítsa meg azokat. Régebben már elhasználtam ebből egy flakonnal, aztán ha jól emlékszem a glamour napok alkalmával szereztem be az újabbat, féláron. Ismét rájöttem,hogy milyen jó kis sampon ez. Isteni az illata, és már a mosás után kicsit dúsabbnak tűnik a haj. Amikor ezzel mostam meg, és szárítottam be utána a hajamat, mindig adott neki egy kis tartást, kicsit dúsabbnak tűnik tőle a haj.
Avon naturals ibolya és szőlőmag hajfény balzsam lelapuló hajra: Szintén egy olyan termék, aminek az illatát meg kellett szokni, először nagyon nem tetszett, de néhány használat után már nem volt olyan zavaró. Táplálásban nem jeleskedik, de szép fényessé teszi a hajat.
Alverde regeneráló hajmaszk szőlőkivonattal, avokádó olajjal és növényi keratinnal igénybevett és töredezett hajra: Korábban már leírtam róla a véleményemet, egy teszt keretén belül: ITT 
De röviden annyit érdemes róla tudni,hogy egy fehér, sűrű krémről beszélünk, tele értékes összetevőkkel, amik nagyon szépen táplálják a hajat.
Syoss Volume Lift száraz sampon- vékonyszálú, erőtlen hajra 1 extra nap frissességet és volument nyújt hajmosás nélkül. 
Az első pixibag-ben lapult ez a száraz sampon, aminek már akkor is nagyon örültem, hogy végre kipróbálhatom. Nekem teljesen bevált, sokkal jobb, mint a Balea hasonló terméke. De készülök egy összehasonlító tesztre, ott majd bővebben olvashattok mind két termékről.
Garnier Fructis szérum töredezett hajvégekre: Erről a termékről szintén tervezek tesztet hozni, szerintem megérdemli, nekem eddig ez a hajvégápoló vált be eddig a legjobban. 
Az amla gyümölcsolaj kivonattal gazdagított összetétel átalakítja a töredezett hajvégeket és a haj egészségesnek látszik. Kezeli és lezárja a hajvégeket. A haj ismét ragyogó és selymes a hajtövektől a hajvégekig. 

Testápolás

Balea hidratáló krémtusfürdő kókusz és nektarin : Szokásos Balea tusfürdő minőség, kellemes kókusz és nektarin illattal. Bár a végére én már beteltem vele, és csak lábáztató vízben használtam el :D
Dove go fresh bőrtápláló krémtusfürdő. Gránátalma és citromos verbéna illatú. : Ezt pedig úgy jellemezném,hogy tipikus Dove minőség :D Az az, krémes és nagyon jól tápláló, kellemes illattal, ráadásul elég sokáig elég egy ilyen kis flakonnal.
Alverde tusfürdő ,,Stadtgeflüster´´: A kímélő tenzideket és bio-fair gazdálkodásból származó nádcukrot tartalmazó receptúra gyengéden és alaposan megtisztítja a bőrt anélkül,hogy kiszárítaná azt. A növényi glicerin ápolja a bőrt és bársonyos bőrérzetet kölcsönöz. A bergamott és narancsolaj pezsdítően friss illata életre kelti az érzékeket.
A DM beauty boxban is lapult egy ilyen termék, de én pont előtte vettem egy ugyanilyet, de egyáltalán nem bánom, mert szerencsére ez a termék is bevált. Isteni citromos süti illata van, tényleg nagyon jól tisztít, nem szárítja a bőrt,szóval nem lehet rá panaszom :D 
Fa Cream&Oil kakaóvaj&kókuszolaj tusfürdő: Kakaóvaj és kókuszolaj egy tusfürdőben? Gondoltam, ez már csak jó lehet :D És ez így is van, kellemes kakaós-kókuszos illata van, ha szeretitek ezeket az illatokat, akkor mindenképp próbáljátok ki! :)
Fa Sport Invisible Power izzadásgátló deospray: A Fa deo-k közül ez a lila vált be eddig a legjobban, többször is újravásároltam már. 
Avon foot works sarokpuhító krém: Nyáron ugye mindenki nagyobb figyelmet fektet lábai ápoltságára, ezért egy jó sarokpuhító krém mindenképp jól jön.Rendszeres használat mellett szép puhává varázsolja a lábunkat, bár most egy másikat használok, ami eddig jobban tetszik, de arról majd később... :)

Vitaminok
Mostanában az elfogyott termékes bejegyzéseket olvasgatva egyre több mindenkinél látom,hogy a vitaminokról is beszámolnak, így most én is megmutatok 2 vitamint, amit az utóbbi időben szedtem.

Biovanne plus szépségvitamin: A biotin és a cink szerepet játszik a haj normál állapotának fenntartásában. A niacin, a biotin, a B2 és A vitamin, a cink, a jód, továbbá a ligetszépe olaj és a szőlőmag kivonat hozzájárul a bőr egészségének fenntartásához. A C-vitamin hozzájárul a megfelelő kollagén képződéshez, így a bőr normál állapotának, működésének fenntartásához. A cink részt vesz a köröm normál állapotának megőrzésében. Az E,C,B2 vitamin, valamint a cink antioxidáns hatásuknak köszönhetően hozzájárulnak a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.
Elsősorban hajhullásra vettem ezt a vitamint, de persze a többi dolog is megfogott benne, amiket ígért. Nos, úgy gondolom,hogy egy kicsit drága ez a vitamin, ahhoz képest, amit tud. Ugyanis ez egy 30 db-os kiszerelés, ami azt jelenti,hogy 15 napra, egy fél hónapra elég, ugyanis 2X1-et kell bevenni belőle naponta. Ennyi idő ugye nem is elég arra,hogy rendesen kifejtse a hatását, de azt hiszem inkább valami olcsóbb megoldás után fogok nézni.
Vitinne étrend-kiegészítő kapszula vitaminokkal, cinkkel, koenzim Q10-zel, rutinnal és növényi kivonatokkal 
Épp fogínygyulladással küzdöttem, amikor beszereztem ezt a vitamint. Szerencsére ez a termék tényleg segített, én legalábbis úgy vettem észre. Tartalmaz többek között A-, E-, K-, C- vitamint, folsavat, cinket, rutint, Koenzim Q10-et, kamilla-valamint körömvirág kivonatot is. Ha ínyproblémákkal küzdötök, szerintem mindenképp megéri kipróbálni.

Ennyi lett volna ez a mostani elfogyott termékes bejegyzés. Ha van kedvetek, írjátok meg,hogy ti használtátok -e már valamelyik terméket, mi a véleményetek róla, vagy,hogy felkeltette-e valamelyik termék az érdeklődéseteket? :)

2014. augusztus 3., vasárnap

A természet fertőtlenítője – a teafa

Gondolta volna, hogy a természet fertőtlenítőjeként is ismert teafa Ausztráliából származik, és pozitív hatásait már az őslakosok is ismerték? Számtalan jótékony tulajdonsága miatt manapság az egyik legsokoldalúbb natúrkozmetikai összetevőként tartják számon.
A natúrkozmetikai hatóanyagok széles palettájának egyik gyöngyszeme a teafa, amelyre már James Cook kapitány és legénysége is felfigyelt az 1700-as években. Az Ausztráliában honos csodaszer leveleiből teát, valamint fűszeres söritalt készítettek az őslakosok, de manapság számos más felhasználási módja is ismert: előszeretettel alkalmazzák a bőr-, haj- és szájápolás területén is.  Kitűnő sebtisztító, enyhe fájdalomcsillapító, antiszeptikus hatása tette a világ egyik leghíresebb gyógynövényévé. Olaja szellemi fáradtságra, lábgombára, megfázásra, rovarcsípésre is gyógyír lehet. Remek tisztító hatása miatt nagyszerűen gyógyítja a pattanásokat, kiütéseket, ezért kiváló a problémás bőr kezelésére is.
Nem véletlen tehát, hogy a Dr. Organic márka egy egész teafa termékcsaládot hívott életre azért, hogy a sokszínű hatóanyagot minél több készítményben megtapasztalhassuk. Különösen a nyári időszakban kerül előtérbe az izzadásgátlás témaköre: a Dr. Organic teafa dezodor kifejezetten gyengéd a bőrhöz, irritációmentes, antibakteriális golyós készítmény.  24 órán keresztül hatékonyan semlegesíti a nem kívánt testszagot, gátolja a túlzott verejtékezést, megnyugtatja és hidratálja a bőrt, a pórusok elzárása nélkül.
A melegebb hónapokban a napsütés, a klóros illetve sós víz károsíthatják hajunkat, így érdemes kipróbálni a klasszikus hajápolási készítményeket is; a teafa sampont és a kondicionálót. A normál és zsíros hajra kifejlesztett termékek nemcsak felfrissítik a fejbőrt, hanem mélyen tisztítják is azt, a hajszálakat pedig fényessé varázsolják. A teafa sampon egy elismeréssel is büszkélkedhet, hiszen a legjobb készítménynek választották a 2013-as Your Hair Awardson.  

A nyári szezon nélkülözhetetlen csodaszere a teafás törlőkendő, ami akár nyaraláson, utazás közben, vagy egyszerűen egy melegebb munkanapon is jó szolgálatot tehet.  Minden egyes kendő bioaktív hatóanyagokkal van átitatva, így kitűnő a bőr tisztítására, felfrissítésére, ápolására.
A vakáció ideje alatt a nedves fürdőszobák, kádak és közös helyiségek bizony kitűnő táptalajt biztosítanak a gombák szaporodásához. A Dr. Organic teafás portfóliójának egyik legnépszerűbb tagja a gyorsan felszívódó körömecsetelő, amely hatékonyan lép fel többek között a körömgombával szemben, segíti helyreállítani a köröm optimális, egészséges állapotát. Antiszeptikus hatása a baktériumokra is kiterjed, valamint a köröm alatti zónában is hat.
A teafa olaja talán az egyik leismertebb natúrkozmetikai összetevő. Bőrön alkalmazva gyógyírt jelent a csípések, apró vágások, horzsolások, vérzések esetén, ezért a vakáció alatt nélkülözhetetlen, gyermekes családoknak pedig kötelező! Ugyanilyen hasznossággal bír az antiszeptikus krém, amely 100%-os tisztaságú bioaktív teafa olaj, antiszeptikus és antibakteriális hatásával védőréteget képez a bőrön, így szintén ideális csípésre, vágásra, horzsolásra, irritált bőrre. 

A teafa termékcsalád kiemelt készítményei közé tartoznak a fog- és szájápolási termékek is: a fogkrém és szájvíz valódi áttörést jelent a szájhigiénia területén. A tiszta, bioaktív teafa és az értékes növényi kivonatok komplex keverékként tisztítják, fertőtlenítik és védik a fogakat, az ínyt, valamint a szájüreget, miközben extra friss leheletet eredményeznek. 

2014. július 27., vasárnap

Essie-Pouf Daddy

Amikor bemutattam az augusztusi pixibox-om tartalmát, láthattátok,hogy az én dobozkám egy gyönyörű pirosas bordó essie lakkot rejtett. Most megmutatom, hogyan is néz ki a körmeimre felkenve, valamint azt is,hogy mennyire vagyok elégedett ezzel a lakkal. 
 essie Pouf Daddy 533
Szerintem minden pixibox rendelő nagyon megörült, amikor megtudta,hogy essie lakkot is rejteni fog a dobozka, én sem voltam ezzel másképp. Annak pedig külön örültem,hogy egy olyan árnyalatot kaptam, ami pont kedvemre való. Teljes kiszerelésű, 15 ml-es lakkot kaptunk, különböző árnyalatokban. Mint azt ahogy a képen is láthatjátok, az ecsete nem széles, mégis könnyen lehet dolgozni vele ( van, aki direkt az ilyeneket szereti ). 
Már egy rétegben is elég szépen fed, de én 2 réteget szeretek használni, úgy szerintem jobban kiadják a színüket a lakkok. Az eredmény szerintem magáért beszél, csodálatos ez a lakk. Tartósságával is elégedett vagyok, 5-6 napig szépen bírta a gyűrődést. 
Összességében engem meggyőzött ez a lakk, mind az árnyalat, mind a minőség, valamint a tartóssága miatt is. Ha lesz lehetőségem, szívesen kipróbálok majd más essie lakkot is. 

Nektek hogy tetszik ez az árnyalat? Próbáltatok már essie lakkot? :)

2014. július 22., kedd

Úti neszesszer natúr módra

Természetes védelem, a nyaralás ideje alatt is
Bőrünk és hajunk egészségének megőrzése a vakáció ideje alatt kiemelt jelentőségű, hiszen a szikrázó napsütés valamint a sós víz, erősen igénybe veheti bőrünket, hajunkat. A natúrkozmetikai készítmények szerelmeseinek a Dr. Organic termékcsalád számos olyan természetes készítményt kínál, amelyek segítségével a haj-és bőrvédelem az utazás alatt is gyerekjáték! Ráadásul, aki bőrproblémákkal küzd, annak érdemes az otthon is használt, szenzitív natúrkozmetikumokat magával vinni a bőröndben is.
Az Aloe vera jól ismert bőrnyugtató hatásáról, így semmiképpen se felejtsük otthon, ha utazunk, számos kellemetlenséget orvosolhatunk vele! A nyaralás egyik leggyakoribb problémája a napégés, hogy elkerüljük az éjszakai virrasztást, érdemes este használni a jolly jokernek számító Dr. Organic Bio Aloe vera gélt, ami hűsít és regenerál egyszerre. Az Aloe vera egyébként nemcsak a napégésre, hanem apróbb sérülésekre, irritált bőrre valamint csípésekre is gyógyír. Ne feledjük a bőrünket nemcsak a napégéstől, hanem a kiszáradástól is védenünk kell. A nyaralás alatt a legtöbben jóval többet tartózkodnak vízben, így a bőr fokozottan kiszárad. A Dr. Organic Bio Gránátalmás testápoló vaj nagyszerűen hidratálja a száraz bőrt, tápláló vaj tartalma pedig helyreállítja a száraz bőrfelületek egyensúlyát, így nagyszerű szolgálatot tehet a klóros medence vagy a sós tengerbeli fürdőzés után. Bőrünk szépségéért már a zuhany alatt sokat tehetünk: a Dr. Organic Bio Gránátalma tusfürdő visszaállítja bőrünk nedvességtartalmát, antioxidáns tartalma következtében segít kivédeni a sejtkárosodást, valamint kellemes illata nagyszerűen felfrissít tusolás közben.
A bőrfelület mellett leginkább a hajunk sínyli meg a rengeteg fürdőzést. A tengervíztől, klóros medencétől kiszáradt haj számára hasznos lehet a Dr. Organic Marokkói Bio Argánolaj sampon és kondicionáló. A bio illóolajokat és gyümölcskivonatokat tartalmazó készítmények csodásan regenerálják, hidratálják, tisztítják, illetve puhává varázsolják a hajszálakat.
Ha napozunk, akkor ne feledkezzünk el a bőr-és hajápolás mellett az ajkak védelméről sem, pedig a káros sugárzásoktól ezt a területet is oltalmazni kell! A Dr. Organic ajakbalzsamai közül nyugodt szívvel válogathatunk, hiszen mindegyik illat 15-ös fényvédő faktorral véd az UVA és UVB sugaraktól.

A legtöbb problémát minden bizonnyal a medencék mellett összeszedett köröm- és lábgomba okozhatja. Körmünk védelme érekében nem árt, ha a piperetáskánkba teafás körömápoló is kerül. A Dr. Organic Bio Teafás körömecsetelője természetes antiszeptikus és gombaölő hatású, gyógyító összetételű készítmény. Védi, erőssé, ellenállóvá teszi a körmöket, megelőzi a gombásodás kialakulását. A teafa termékcsaládból azonban további hasznos, antibakteriális készítményeket is válogathatunk: nélkülözhetetlen lehet a teafás nedves törlőkendő, amely egy kiránduláson, vagy akár a repülőn is kiváló fertőtlenítőként szolgál. Komfortérzetünket a teafás dezodorral is fokozhatjuk, amelynek kellemes illata és hatékony antibakteriális hatása, a pórusok elzárása nélkül hosszantartó védelmet biztosít, ráadásul alumínium felhasználása nélkül.

A csodaszereknek azonban itt még mindig nincs vége, hiszen a bikini szezon nélkülözhetetlen kelléke lehet a Rózsaolajos testradír, amely vulkáni láva mikro szemcséivel hatékonyan eltávolítja az elhalt hámsejteket, stimulálja a vérkeringést, valamint azonnali energetizáló hatást nyújt a testnek. A hölgyek számára igazi különlegességnek számít a Dr. Organic Marokkói Bio Argánolajos mellfeszesítő krém, amely feszesíti a mell és a dekoltázs bőrszövetét. Bőrünket tovább szépíthetjük – akár már a nyaralás előtt – a Dr. Organic Bio Méhpempő cellulitisz elleni krémmel, amely fokozza a vérkeringést, a kötőszövetek tápanyag és oxigén ellátását. A nyári hónapok alatt lábunk szépségére is figyelnünk kell: segítségünkre lehet a Dr. Organic Bio Szűz olívaolajos láb-és sarokápoló, amely a szűz olívaolaj magas antioxidáns tartalma révén megvédi a bőr szöveteit a káros szabad gyököktől, valamint a fokozottan száraz, nap által károsított, dehidratált bőrre is megoldással szolgál.  

2014. július 12., szombat

Rival de Loop termékek

Nemrég egy Rossmann-ban való látogatásom alkalmával figyeltem fel a Rival de Loop termékekre, és mivel felkeltették az érdeklődésemet, elhoztam 2 terméket kipróbálásra, amiről ma megosztom a véleményemet veletek. Amit erről a márkáról tudni érdemes, hogy a Rossmann saját márkája, tehát ott keressétek őket. A Magyarországon kapható kínálatuk között elsősorban arcápolási termékeket találunk. 
Az én választásom egy 3 az 1-ben arctisztító kendőre esett, valamint egy ápoló hatású tonikra. Ahogy megfigyeltem, ezek a kendők mindig másféle illatú limitált kiadásokban kaphatóak, én most a kivi-licsi illatot szereztem be. 

Rival de Loop kivi-licsi 3 az 1-ben tisztító kendő 10 db
Száraz bőrre. Tisztításra, ápolásra, vízálló smink eltávolítására is használható+alkoholmentes. Bőrgyógyászok és szemorvosok által tesztelt.
Hatása: A finom illattal átitatott gyapjú kendők gyengéd, de praktikus módon távolítják el a vízálló szemfestéket, bőrfaggyút, és egyéb szennyeződéseket az arc, nyak és a szem környékéről. 
A kivi-licsi kendők védik bőrét a kiszáradástól és egy igazán gyengéd érzetet biztosítanak. 
Az eredmény: Bőre friss és üde lesz. 
Alkalmazása: Vegyen ki egy kendőt a csomagból, hajtsa össze és törölje át vele az arc, nyak és a dekoltázs tájékát. 
A ragasztó matricát mindig gondosan zárja vissza, megőrizve ezzel a kendők nedvességét. 
Kiegészítésnek használja a megszokott Rival de Loop ápoló termékeket. 
Ára: 279 Ft

Rival de Loop ápoló hatású tonik
A reggeli és az esti arctisztítás után tegyen egy keveset egy vattakorongra a Rival de Loop tonikból és gyengéden dörzsölje vele át az arcát, nyakát, dekoltázsát. A szem környékét kerülje ki. Száraz és érzékeny bőrre. Alkoholt nem tartalmaz. 
Ára: 249 Ft

Egy ideje próbálgatom ezeket a termékeket, és szerencsére pozitív a véleményem mind a kettőről. A kendő nagyon kellemes illatú, nem csípi a szemet, nem hagy maga után égő érzést. A sminket is szépen leszedni, egyedül a szempillaspirállal bánik el egy kicsit nehezen, én annak eltávolítására jobban szeretek egy sminklemosót használni. Nagyon tetszik a csomagolása is, utazáshoz is épp ideális. Ez egy 10 db-os csomag, de kaphatóak Rival de Loop arctisztító kendők 25 db-os kiszerelésben is. A tonik pedig abszolút kedvenc lett, imádom vele áttörölni az arcomat, nagyon jó puha lesz tőle utána a bőröm. Mint láthatjátok az áruk is igen kedvező, ennyiért tényleg megéri beszerezni őket. Engem mindenképp meggyőztek, és biztosan ki fogok még próbálni további termékeket is tőlük.

Próbáltatok már Rival de Loop terméket? :)

2014. július 4., péntek

Augusztusi pixibox

Igen-igen, jól olvassátok, ez már az augusztusi pixibox, mivel most előrébb lett hozva a nyári nyaralások, szabadságolások miatt. Azt hiszem ezt senki sem bánta, viszont így most többet kell várnunk a következőre. :D Nah de nézzük is, amire mindenki kíváncsi,hogy mit tartalmazott a mostani pixibox:



Essie körömlakk (teljes kiszerelésű termék, dobozonként eltérő, változatos színekben) Kb. 1680 ft
Az Essie körömlakk márka az Egyesült Államokban sztároknak, szakembereknek már több, mint 30 éve egyet jelent a megbízható, magas minőségű körömápolással. Teret ad a nőknek, hogy kifejezzék magukat. Káros anyagoktól mentes készítmény. 
Karl Lagerfeld női és férfi parfüm (1,2 ml/ 1,2 ml minta)
Karl női parfümének egy elegáns, zöld virágos illatot kreáltak. Az illat nagyon modern módon közelíti meg a tradicionális parfümöket. Karl eau de toilette férfiaknak szánt illatában az aromás páfrányokhoz fordultak, ettől vonzó és érzéki, elegáns és vibráló. 
Schwarzkopf Professional Essensity Color&Repair sampon / balzsam (50/50 ml – utazó méretű termékek) Kb. 550 ft/db
Az innovatív Phytolipid technológia természetes és organikus összetevőkön alapszik, és kifejezetten a színkezelt haj ápolására lett kifejlesztve. Az Essensity Color&Repair sorozat intenzív ápolást nyújt a sérült, porózus, színkezelt hajnak. Fedezd fel a tiszta szépséget:  a Schwarzkopf Professional szalonokban.
Clinique Age Defense BB Cream SPF 30 – BB krém (15 ml, utazó méretű termék) Kb. 3038 ft
Tegye tökéletessé és óvja bőrét az új Age Defense BB Cream SPF 30-cal a Clinique-től. UVA/UVB szűrővel és a környezeti hatások ellen nyújtott védelemmel segíti megelőzni az öregedés idő előtti jeleinek kialakulását, miközben elfedi a bőr tökéletlenségeit. 
BOMB Cosmetics Szappantorta (200 gr, teljes kiszerelésű termék, dobozonként eltérő változatban, amelyek a következők lehetnek: vagy citromos, vagy málnás, vagy pina colada (nekem ez volt benne), vagy csokis vagy feketeribizlis) 1390 ft
A kézzel készített szappanszeletek alapanyaga növényi glicerin és tele vannak tiszta illóolajokkal. Végy egy szeletet és hagyd, hogy az illatok a hatalmukba kerítsenek!
BOMB Cosmetics Little Hotties illatpasztilla (3 db minta)
A különböző színekben és formákban pompázó, kézzel készített viaszpasztillák órákon át kellemes illattal töltik meg a levegőt. Tedd aromalámpába és figyeld, ahogy felolvadnak, csodás illatot varázsolva. 
VICHY Capital Soleil napvédő krém arcra mattító hatással SPF 50 (minta) + VICHY strandtáska
Csökkenti a pigmentfoltok kialakulását és lassítja a bőr idő előtti öregedését. Hialuronsavval és szilikát mikrorészecskékkel gazdagították a hidratáló és mattító hatásért. Fluid textúra, amely csökkenti a fénylő arcbőr hatást. 

Akkor most röviden, hogy mit is gondolok a doboz tartalmáról. A beharangozó nagyon biztató volt, hiszen azt tudtuk, hogy az alábbi márkáktól várhatunk majd termékeket: Clinique, Vichy, Schwarzkopf Professional, Essie, Bomb Cosmetics, Karl Lagerfeld. Azért valljuk be, ez így eléggé csábító :D A BB krémnek örültem, remélem passzolni fog az árnyalat, mert többeknél is olvastam már,hogy nekik nem jó a kapott árnyalat. A strandtáska szintén nagyon jó ötlet volt, hiszen így nyáron nagyon jól jön, bár szerintem mindenki inkább valami termékre várt volna, a mintából pedig adhattak volna többet is, legalább 3 db-ot, hogy normálisan ki lehessen próbálni. A Schwarzkopf Professional samponnal is elégedett vagyok, mivel utazó méretű termékek lévén jól jönnek nyáron. Talán annyit változtattam volna rajta, hogy nem festett hajra valót raktam volna bele, hiszen nem mindenki festi a haját (ahogy én se), de azért kipróbálom majd. Az essie körömlakkot egyszerűen már most imádom, gyönyörű a színe. Már ki is próbáltam, hamarosan láthatjátok a tesztet róla. A Bomb Cosmetics termékek isteni illatúak, nagyon örültem nekik, ez a kis tortaszelet annyira jó illatú, és olyan jól néz ki, alig várom, hogy kipróbálhassam,valamint az illatpasztillákra is kíváncsi vagyok. És természetesen az elmaradhatatlan illatminták, amiből most kaptunk női, valamint férfi verziót is. Én az ilyeneket mindig különlegesebb alkalmakra tartogatom, hiszen nem olcsó parfümökről beszélünk.

Összességében jól sikerült ez a kis dobozka is, a legtöbb dolgot el tudom majd használni belőle, valamint árban is teljesen megérte, ha utána számolunk egy kicsit a termékek értékének. Ahol tudtam, kiszámoltam,hogy mi mennyibe került volna, így ezeket összeadva kb. 7208 ft-ot kapunk, és még nincs hozzáadva a strandtáska, az illatpasztilla, valamint az illatminták se (oké, ilyenekhez néha ingyen is hozzájuthatunk). A pixibox pedig 4390 ft-ba kerül, szállítással együtt. 

Ti megrendeltétek az augusztusi pixiboxot? Hogy tetszik a tartalma? :)